A Tegyél Jót és Egyél Jót Sztori

Kardos Bálint

Kardos Bálint

Így találtuk meg a hivatásunk ebben a kihívásokkal teli időszakban

„Szabadúszó online marketing kivitelező vagyok” – mondtam éveken keresztül, amikor valaki megkérdezte, hogy mivel foglalkozok.

Egyszerű volt elkezdeni, számomra könnyű volt beletanulni és nagyon magától értetődő igényre adott megoldást, így ügyfeleket szerezni sem volt túl nehéz. Hiszen minden cégnek kell marketing, mert a marketingnek köszönhetően elfoglaltabb lesz az értékesítői csapat és ezáltal több lesz a bevétel. Egyszerű a matek, évekig biztosította a megélhetésem, de ha igazán őszinte akarok lenni magamhoz, akkor mindig is éreztem, hogy „ez nem az igazi”.

Viszont ennek sosem mentem utána. Remek eszköz volt arra, hogy munka után beülhessünk a barátaimmal egy kávézóba, étterembe vagy kocsmába és jól átbeszélhessük az aktuális történéseket.

Aztán 2020. novemberében megérkeztek a lezárások… szerintem mindannyian jól emlékszünk rá, hogy milyen volt: drogériák, gyógyszertárak és élelmiszerboltok kivételével MINDENT be kellett zárni.

Egy csapásra egyedül maradtam az ügyfeleimmel (és a macskámmal) és többé nem hangzottak el napi szinten a „hova üljünk be egy kávéra?” vagy az „hol ebédeljünk ma?” kérdések.

Extrovertált ember lévén, én akkor töltődök, ha társaságban vagyok. Ráadásul a barátaimat is nagyon szeretem…

Körülbelül a karantén 2. hetén jött az ötlet: „hívd át őket vacsorára!”. Más lehetőségünk nagyon nem volt, így felhívtam pár barátomat és meghívtam őket magamhoz.

– szeva, mit csinálsz ma este? – kérdeztem.

– semmit. miért? – érkezett a válasz. (Persze, hogy nem csinál semmit… mit is csinálna, tulajdonképpen az egész ország karanténban van… – gondoltam magamban)

– na, figyu… ezer éve nem dumáltunk, nem láttuk egymást már legalább 2 hete… nincs kedved átjönni egy vacsira? főzök valamit meg dumálunk egy jót!” – dobtam fel a labdát lelkesen.

Általában természetesen „igen” lett a vége. És itt kezdődött minden.

A gyengeségeidből is szuper dolgok születhetnek!

Aki ismer, pontosan tudja, hogy nem vagyok a szervezettség mintapéldája. Sokszor felejtek el dolgokat, szervezek egymásra eseményeket és hasonlók… És bár az elmúlt években rengeteget fejlődtem (a Google Naptár és a ClickUp csodákra képes!), még mindig hagy kívánnivalót maga után a szervezettségem.

És ez ebben a helyzetben kifejezetten kapóra jött…

Az első többfogásos vacsoraest rögtönzött menülapja

Hiszen ennek köszönhetően alakultak ki az első többszemélyes vacsorapartik. Mivel 0-24 vacsorára hívtam mindenkit, elkerülhetetlen volt, hogy többen üljünk az asztalnál… 

Teltek-múltak a hónapok és egyre csak általánosabbá váltak a 8-10 fős vacsorapartik nálam. A barátaim már várták, ha kimaradt egy hét „számon kérték”. Én pedig egyre többet (és a visszajelzések alapján egyre jobban) főztem.

2021. márciusában egy sokkal nagyobb és jobban felszerelt lakásba költöztem és április közepén megtartottuk az első többfogásos vacsoraestet is, ahova az egyik legjobb barátom (aki egyébként történetesen egy szuper designer is) elkészítette az első étlapunkat is.

Nagyon gyorsan történt minden, volt, hogy heti 2-3 vacsoraestet is tartottam és nyár végére már arra lettem figyelmes, hogy:

  1. nem csak a legközelebbi baráti társaságom jár hozzám vacsorára, hanem távolabbi ismerőseim is…
  2. több időt töltök a szervezéssel és a főzéssel, mint a marketinges munkáimmal…
  3. sokkal jobban élvezem, mint bármi mást a világon…

A jótékonysági vacsoraestek

Egy régi ismerősöm neve felvillant a Messengeren: „szia, mi a számod? tudunk valamikor beszélni telefonon?”

El sem tudtam képzelni, hogy mit tehetnék én ezért az emberért és miért keres, de válaszoltam a telefonszámommal és egy „persze, hívj bármikor” üzenettel.

Az egyik első jótékonysági privát vacsora az akkori albérletemben

Forgács-Fábián Sára, az Amigos a Gyerekekért alapítvány megálmodója és kuratóriumi elnöke keresett. Elmondta, hogy október hónapra szerveznek egy úgynevezett Nagykövet kampányt, aminek az a célja, hogy inspiráló és hasonló értékrenddel rendelkező emberek bevonásával a szokásosnál nagyobb összegű támogatásokat gyűjtsenek az alapítványnak.

Amikor ezt meghallottam, természetesen azonnal igent mondtam és valamiért az én fejemben nagyon egyértelmű volt, hogy akkor nekem jótékonysági vacsorákat kell tartanom.

Tartottam is, nem is keveset. Nyolcat. Vagyis heti kettőt. 

Óriási siker lett, hiszen összesen több, mint 65 résztvevővel 524,000 Ft-ot gyűjtöttünk, amivel a kampány 2. legtöbb pénzt gyűjtő nagykövete lettem.

Amellett, hogy jót tettünk, ez nekem saját szempontból is egy fontos mérföldkő volt. 

Egyrészről, mert ezek voltak az első 5 fogásos vacsorák, másrészről pedig, én a mai napig váltig állítom, hogy ha nincs a nagykövet kampány és ezek a jótékonysági vacsorák, én a mai napig nem mernék pénzt kérni a vacsoráimért.

Merthogy előtte (2020. novemberétől 2021. szeptember végéig) nem kértem érte pénzt. Az összes vacsorát én és a lakótársam finanszíroztuk. Ha összeszámolnánk, hogy ez mennyi pénzünkbe került – a szeptemberben félig-meddig bevezetett becsületkasszából származó bevétel nélkül is tuti, hogy 6 számjegyű összeg jönne ki.

De hát hogy is szól a mondás? „Csináld azt, amit ingyen is csinálnál.”

Na, mi ingyen csináltuk. Hónapokig. Sőt, nemhogy ingyen, de erős ráfizetéssel… 🙂

2021. december közepétől 2022. február végéig még további 5 jótékonysági vacsoraestet tartottunk, ezeken összesen 300,000 Ft gyűjtöttünk.

Az eddigi legnagyobb dobásunk

Időrendi sorrendben haladva ezt követte az eddigi legnagyobb dobásunk, hiszen kiszakadtunk a lakásom jól ismert nappalijából és megszerveztünk egy 30 fős 7 fogásos 100%-ig jótékonysági vacsoraestet az ország egyik legmenőbb lakosztályéttermében, a TABLE Budapest-ben.

8 főről 30-ra, 5 fogásról 7-re és az albérletem konyhájából és nappalijából egy igazi étterem infrastruktúrájába csöppentünk – és remekül éltünk is a lehetőséggel. Csak aznap este 567,000 Ft-ot gyűjtöttünk a gyerekeknek.

A Tegyél Jót és Egyél Jót Alapítvány megszületése

A márciusi gálavacsora után kezdtünk el először elgondolkodni azon, hogy ezzel komolyabban kéne foglalkozni, hiszen óriási az igény a körülöttünk lévők felől…

Mindenki vágyik a közösségre és mindenki szeretne Jót Tenni és közben Jót Enni – innen jött a név is.

Március közepén (természetesen hol máshol, mint egy jótékonysági eseményünkön) megismertem a másik felem, az alapítványunk alapítóját, Kolinát.

Hamar kiderült, hogy nagyon hasonló az érdeklődési körünk és akárcsak én, az elmúlt 1.5 évét ő is azzal töltötte, hogy vacsoraesteken etette a barátait. Szinte azonnal tudtuk, hogy közös az utunk.

Kolina tulajdonképpen egy katalizátor számomra. Együtt sokkal gyorsabban és hatékonyabban tudunk dolgozni, mert remekül kiegészítjük egymást.

Amikben én vagyok gyenge, ő erős és fordítva. Átvette tőlem a logisztikai és szervezési-tervezési feladatok döntő többségét és az önkénteseket, így én foglalkozhatok a marketinggel, a céges támogatókkal és az Alapítvány víziójával. Mindenki tudja azt csinálni, amiben a legjobb.

Az Alapítványunk égisze alatt szerveztük a legutóbbi összejöveteleket: összesen 4-et, ahol több, mint 1.5 millió Ft-ot gyűjtöttünk.

A Nagykövet Kampány

A 2022. októberi nagykövet kampány óriási lépés számunkra. Nemcsak ez lesz az első olyan szervezett kampány, ahol az ismerősi körön kívüliek számára is bemutatjuk az Alapítványt, hanem tesszük mindezt olyan Nagykövetekkel, akik hitelesen tudják képviselni az ügyünket.

Első körben összese  20 nagykövettel kezdjük meg a közös munkát, az ő feladatuk az lesz, hogy minél szélesebb körben bemutassák az Alapítványt, a “szolgáltatásait” és a tevékenységeit illetve ezzel összekötve, segítsenek összegyűjteni egy szemmel látható alaptőkét, amiből megkezdhetjük a működésünket, és megszervezhetjük a következő eseményeket.

A Nagykövet Kampányból befolyt pénzösszeg 100%-ban a Tegyél Jót és Egyél Jót Alapítvány működési költségeinek finanszírozására megy – ebből fogunk tudni helyszínt bérelni, alapanyagokat vásárolni és egyéb, az Alapítvány működéséhez elengedhetetlen költségeket (pl. jogi tanácsadó, könyvelő) fedezni.

A gyűjtés a kampány aloldalán, a https://tegyeljotesegyeljot.hu/kampany oldalon fog futni, az adományozásra bankkártyával van lehetőség. Egy tranzakcióban 3,500-150,000 Ft közti adományt tudunk fogadni, de természetesen a linken keresztül mindenki annyiszor adományozhat, amennyiszer szeretne.

Köszönjük minden Nagykövetnek és adományozónak a támogatást! Nélkületek nem lehetnénk itt és nem segíthetnénk a nehéz sorsú gyermekek életét!

Kardos Bálint

Kardos Bálint

Az Alapítvány kuratóriumi elnöke és megálmodója. Az első jótékonysági vacsorákon az albérletében látta vendégül a barátait, hogy jót tegyenek és közben jót egyenek – innen az alapítvány neve is. Korábban online marketinggel foglalkozott.

Hasonló cikkek

A Tegyél Jót és Egyél Jót Sztori

Így találtuk meg a hivatásunk ebben a kihívásokkal teli időszakban „Szabadúszó online marketing kivitelező vagyok” – mondtam éveken keresztül, amikor valaki megkérdezte, hogy mivel foglalkozok. Egyszerű volt elkezdeni, számomra könnyű volt beletanulni és nagyon magától értetődő igényre adott megoldást, így

Tovább olvasom »